Galaxy Note 4: érkeznek az első információmorzsák

Rövidesen a média és a mobil szakik figyelme is a szeptemberben kezdődő berlini IFA szakkiállítás felé fordul: ezen a rendezvényen valószínűsítik a Samsung újabb generációs phablet készülékének bemutatkozását, melyről már most tudni néhány apróságot.

Bár most a fél világ a Galaxy S5 közelgő világpremierjéről beszél, nem szabad elfeledkeznünk a Samsung soron következő média attrakciójáról sem, mely mobil fronton is tartogat majd bőven meglepetéseket. Egyik ilyen lehet a gyártó újabb generációs nagyágyújának, a Note 4 bemutatkozása is, melyet a most megjelent szóbeszédek szerint leghamarabb az ősszel Berlinben kezdődő éves IFA szakkiállításon vehetünk majd először szemügyre.

A RedmondPie által idézett források már néhány apróságot is tudni vélnek az új phabletről, melyek közül az egyik legesélyesebbnek a mobilban helyet kapó QHD kijelzőt tartják, ennek felbontását pedig 1440 x 2560 pixelre saccolják. Mint ismeretes, hasonló panelt vizionáltak anno a Galaxy S5 esetében is, ám végül nem ez került az új zászlóshajóba. A hírek arról is szót ejtenek, hogy nagy valószínűséggel a Note 4-nél sem hagyja majd ki a gyártó a mostanság igencsak szívügyének tartott víz- és porállóságot, a kamera vélhetően jóval több megapixelre nő, míg RAM esetében már több forrás 4GB-ot tart esélyesnek.

A mobil pontos megjelenés és az ára, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, még csak körülbelüli állapotban sem ismert.

(kép: technobuffalo)

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá