Csoportos chattel és ingyenes hívással újít az androidos Messenger

1 1,582

Az Apple mobileszközei után Androidra is elérhetővé tette Messenger programjának legújabb funkcióit a Facebook, de érkezett még néhány nem várt plusz is.

A múlt hét során kapott komolyabb iOS-es frissítés után végre az androidosok is tölthetik az új Facebook Messengert. A mostantól 4.0-ás verziószámon elérhető csevegőprogram az Apple mobileszközeihez hasonlóan megkapta a csoportos beszélgetés kialakítására alkalmas funkciót, mely kiváltképp előnyös lehet akkor, ha egy jól összeszokott baráti társaság tagjaival szeretnénk a nap bármely időszakában kapcsolatba lépni, de hasznos lehet például az iskolai vagy munkahelyi kollégákkal való eszmecserékre is.

Szintén újdonság az iOS-es tábor számára már január óta működő ingyenes hanghívás nyújtotta lehetőség, melyre az androidosoknak egészen mostanáig kellett várniuk. Az év elején még teszt jelleggel indított szolgáltatáshoz kizárólag az USA és Kanada területén élők férhettek hozzá, mostantól viszont bárki, így mi is. A wifi-kapcsolaton és mobil adatforgalmon keresztül is működő telefonálás előbbi esetén teljesen ingyenes, míg utóbbinál az adott szolgáltató díjszabásának megfelelően alakul az ár.

Külön öröm, hogy a néhány megabájtos frissítéssel néhány nem várt plusz opció is elérhető vált, mint például az adott készülék kijelzőjére helyezhető parancsikon, mely lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel kerüljünk vissza az adott beszélgetőpartnerhez.

[app]com.facebook.orca&hl=hu[/app]

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 hozzászólás

Szólj hozzá