Meglepő: havonta több száz millión játszanak a Facebookon

0 686

Érdekes statisztikákat hozott nyilvánosságra nemrég a Facebook: még mindig rengetegen játszanak a közösségi oldalon.

A játékfejlesztőknek tartott san franciscó-i konferencián, az évente megrendezésre kerülő GDC-n a játékvilág minden valamirevaló képviselője jelen van, hogy az elképesztő számadatok mellett legújabb fejlesztéseikről és jövőbeni projektjeikről is beszámoljanak. Az idei Game Developers Conference keretében a Facebook is tiszteletét tette a rendezvényen.

Az általuk nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy a mára 1,3 milliárd felhasználói bázissal rendelkező közösségi szájton, az aktív felhasználók nagyjából negyede, mintegy 375 millió ember játszik havonta legalább egy, a Facebookkal összeköttetésben álló játékkal. Ezen felhasználók tetemes része pedig továbbra is inkább mobilról, semmint asztali számítógépről csatlakozik.

A játékoknál egyébként még mindig a King kiadó gondozásában készült Candy Crush Saga viszi a pálmát, mind mobilos, mind pedig az asztali platform tekintetében, de a második (Farm Heroes Saga) és harmadik helyen (Pet Rescue Saga) is ennek a fejlesztőcégnek a termékei állnak.

(kép: mashable)

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá