Jön a telefonálásra kihegyezett Samsungos óra

Külsőben alig, funkcióban viszont egyetlen dologban térne el a Samsung másodpilótás okosórája: telefon nélkül lehetne vele telefonálni.

Bár a Samsung nemrég bemutatott újgenerációs okosóráival is lehet hanghívást kezdeményezni, illetve fogadni, ezt a funkciót azonban kizárólag az okostelefonnal szinkronizált kapcsolat révén vehetjük használatba. Ezzel úgy tűnik, a Samsung sincs teljesen megelégedve, friss értesülések szerint ugyanis, egy újabb okosóra piacra dobását tervezi a dél-koreai vállalat, amellyel kimondottan a telefonálást helyeznék előtérbe.

A módosított verziójú Gear 2-be egy speciálisan erre a célra kifejlesztett, ún. USIM lapka kerülne, ami bárminemű kapcsolat vagy kiegészítő nélkül lehetővé tenné a csuklónkról vezérelhető csevegést.

Az új(abb) óra megjelenése körül egyelőre azonban sok a kérdőjel, szakértők szerint ugyanis a USIM egységek egyik legnagyobb problémája, hogy működésük rendkívül gyorsan meríti az akkumulátort. Ennek kiküszöbölése feltehetően pedig nem kis mérnöki utómunkát igényelne, ráadásul azt sem tartják túl valószínűnek, hogy az eszköz mindenütt kapható lesz.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá