Android fronton a Samsung a legmenőbb

0 843

A platformok közti versenyben egyértelműen az Android vezet, ez utóbbinál ráadásul a Samsung már szó szerint letarolja a piacot.

Az androidos okostelefonok mezőnyében már 65 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a dél-koreai gyártó – írja tajvani forrásokra hivatkozva a DigiTimes. A Samsung elsöprő előnyének elsődleges oka a változatos árcédulájú mobilkészülékekben keresendő, hiszen a vállalatról köztudott, hogy gyakorta ad ki prémium kategóriás termékei mellett az olcsóbb szegmensbe tartozó telefonokat is.

A verseny többi résztvevőinek alakulását tekintve jelentős a lemaradás: a Samsung mögött mindössze 7 százalékkal botorkál az LG, őt követi a HTC (6%), a Sony (5%), majd végül a mindössze 4 százaléknyi részesedésével rendelkező néhány éve két, egymástól függetlenül működő cégekre szakadt Motorola.

A második helyre egyébként egyre esélyesebbnek tartják a pekingi székhelyű Lenovot. A gyártó saját országában már erős jelenlétre és bőséges piaci részesedésre tudott szert tenni, amin az időközben felvásárolt Motorola Mobility is jócskán sokat dobott.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá