Beszólt a Nokia a Samsungnak

3 3,237

Az óriások vitája sokszor érthető, hiszen mindenki a maga módján próbál előretörni a versenyben. Ez azonban néha kicsinyes és értelmetlen piszkálódásokat szül.

Napok óta az aktuális Oscar-díj átadó hírétől, no meg persze az eredmények miatt hangos az internet. Mint ismeretes, az idei gála háziasszonyi szerepét nem más, mint Ellen DeGeneres kapta. Az Emmy-díjas talk show műsorvezetője az est során több szelfit is készített, egyik közülük ráadásul olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy csak a Twitteren több millión osztották meg.

A színésznő egy másik kevésbé jól sikerült fotót is feltöltött saját fiókjába, az azonban a nagy sietség közepette kissé elmosódott és homályosabb lett. Ez mindenesetre bőven elegendő volt a Nokianak, aki remek alkalmat látott abban, hogy oda szóljon néhány kellemetlen megjegyzést, egyúttal felhívva a figyelmet aktuálisan új Lumia mobiljukra azzal az üzenettel, hogy az övékkel egészen biztosan nem történt volna hasonló.

A finnek után az LG is akcióba lendült, bár ők nem a kép minőségét, sokkal inkább elkészítési módját firtatták, mondván, LG mobillal egyszerűbb lett volna. Az LG nemrégiben bemutatott G2-jéről köztudott, hogy ez az első olyan telefon, melynek hátulján a kamera alatt kapott helyett a mobil több funkcióját, így a fotózást is lehetővé tévő gyorsgomb.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
wannabe journalist.

3 hozzászólás

  1. . Az LG nemrégiben bemutatott G2-jéről köztudott, hogy ez az első olyan telefon, melynek hátulján a kamera alatt kapott helyett a mobil több funkcióját, így a fotózást is lehetővé tévő gyorsgomb.”

    Helyeaebben: okostelefon!!!! A regebbi mobilokon volt ilyen funkcio!! Csak ujra feltalaltak

  2. hahahaha…

    Samsungos meg van sértődve mert fikázzák a telóját egy szaros kis twitter bejegyzésben..
    Bezzeg mikor a Samsung hetente nyomja a fikázós reklámokat az Apple cuccaira az már nem gáz. Igaz ?

    Fától az erdőt :–)))

Szólj hozzá