Állítólag kevesebbe kerül majd a Galaxy S5, mint az S4

A Samsung új csúcsmobiljáról már mindent tudni, kivéve az árát. Ez utóbbival kapcsolatban jó hír lehet, hogy állítólag olcsóbb lesz, mint az S4.

Noha óriási kedvezményre ne számítsunk, a legújabb hírek arról szólnak, hogy még a Samsung sem tudja, hogy pontosan milyen árat kér majd legújabb zászlóshajójáért, de állítólag kevesebbért lehet majd hozzájutni, mint a tavalyi modellhez.

A ZDnet Korea információira hivatkozó BGR azt írja, körülbelül 100 dollárral adhatják olcsóbban az S5-öt. Ennél nagyobb kedvezmény nem igen várható, legalábbis az elkövetkezendő hónapokban. Egy másik jelentés szerint ugyanakkor a Samsung kizárólag az ázsiai szolgáltatóknál korábban hűségszerződést kötött ügyfeleknek adna kedvezményt az új mobil megvásárlására.

A készülék vételáráról tehát továbbra is csak találgatások folynak, a hétfői bejelentés kapcsán ugyanis, erről még nem esett szó. Mindettől függetlenül azonban, és kedvezmény ide vagy oda, nem túl merész elképzelésünk szerint idehaza akkor is nagyjából 180-200 ezer forint körüli árazásra kell majd számítani.

A Galaxy S5-öt csak néhány napja mutatták be Barcelonaban. Az eseménnyel kapcsolatos részletes összefoglalónk itt olvasható.

Ti terveztek vásárolni belőle?

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 hozzászólás

Szólj hozzá