Érzi az ütemet! Bemutatkozott a Samsung Galaxy S5!

Tegnap a Samsung a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobile World Congress 2014 nyitónapján, egy valamivel több, mint egy órás bemutató keretében lerántotta a leplet a legújabb Samsung Galaxy S5 készülékről. Bár már most megoszlanak a vélemények a legújabb felső kategóriás mobiltelefonról, mi megpróbálunk elfogultság nélkül, csupán a tényekre hagyatkozva egy bemutatót közölni. A felhasználók majd úgyis eldöntik, hogy szeretni fogják-e. Mert szerethető lesz, az biztos.

Dizájn

A Samsung egy merőben eltérő új külsőt mutatott be a Galaxy S5-el. Az új dizájn a fémes és műanyag elemeket azonban együtt használja. A készülék hátlapja sajnos egyáltalán nem lett fém, megtartotta a műanyag kivitelt, de ez mégis merőben eltér az eddig megszokottaktól, hiszen egy pontozott és perforált hátsó mintázatot alkotott meg a Samsung, amely egészen más, mint például a Note 3-nál már bevált varrott bőr stílus.

A Galaxy S5 négy különböző színben lesz elérhető első körben. A fekete és fehér színek mellett kék és arany árnyalatokat alkottak a dizájnerek. A Galaxy S5 az előző generációs Galaxy S4-hez képest egy lényegesen hosszúkásabb formát kapott, valamint szélesebb is lett, mint az előző változat. Méreteit tekintve a 142 mm x 72.5 mm x 8.1 mm házhoz egy 145 grammos súly tartozik. A készülék így 15 grammal még nehezebb is lett, mint a Galaxy S4, valamin 0,2 milliméterrel vastagabb is, de mindez vélhetően alig lesz érezhető a hosszabb és szélesebb forma miatt.

A készülék IP67-es tanúsítvánnyal is rendelkezik, amely teljesen por és cseppállóvá teszi a készüléket. A Galaxy S5 ujjlenyomat-olvasóval is rendelkezik, mely a készülék előlapján található Home gombba van építve. Ezzel lehetővé válik a készülék feloldása is, az azonosítás, vagy akár a titkosított csatornán keresztüli mobilfizetés is.

Kijelző

A Galaxy S5 egy 5,1″-es Super AMOLED HD megjelenítőt kapott, mely 1920 x 1080 pixeles felbontásra képes. A pixel sűrűsége így kisebb, mint a szintén hasonló felbontással rendelkező Galaxy S4, de még mindig elegendő, hogy eldobjuk az agyunkat és leessen az állunk a kijelző láttán. A 2560 x 1440 pixeles pletykák tehát nem jöttek be, de ez nem azt jelenti, hogy alaptalanok lennének. Elképzelhető, hogy a Samsung a Galaxy S5 és az év végén várható Note 4 megjelenése között bejelent majd egy már nagyobb felbontású kijelzővel szerelt Galaxy S5 készüléket is.

Processzor, memória, hálózati kapcsolatok

A Samsung Galaxy S5-ben debütált új processzor egy négymagos Snapdragon 801-es (Qualcomm’s MSM8974-AC chipset), mely 2,5 GHz-en járva hajtja az eszközt, mely mellé azonban csak 2GB memória jár. A Galaxy S5 két fajta méretű háttértárral, 16 GB-os és 32 GB-os kiszerelésben érkezik majd, melyet természetesen microSD kártyával tovább bővíthetünk.

A Snapdragon 801-es processzora egy picit visszalépés, hiszen a Qualcomm jelenlegi leggyorsabb chipje a Snapdragon 805 lenne, de ez valószínűleg majd csak nyáron fog megérkezni valamilyen új készülékben, ettől függetlenül a beszámolók szerint a készülék rendkívül gyors.

Az új chipset támogatja a 150 Mbps-os letöltési sebességet biztosító LTE-A hálózatokat, valamint a Samsung egy rendkívül innovatív újdonságot is elhelyezett a készülékben. Ez a Download Booster funkció, mely lehetővé teszi, hogy a WiFi és az LTE hálózatokat egyaránt igénybe vegye a készülék, így egyszerre használja mindkét kapcsolatot az eszköz a letöltéskor, amennyiben ezt bekapcsoljuk. A készülékben a 802.11 ac WiFi támogatás mellett található még NFC és infravörös kapcsolat is, valamint USB 3.0 csatlakozás.

Felhasználói felület, funkcionalitás, S-Health 3.0

A Samsung a Galaxy S5-ben a legújabb Android 4.4.2-es KitKat rendszert teszi majd elérhetővé, melyet felturbózott a saját új TouchWiz felhasználói felületével. Az új megjelenés sokkal látványosabb, egyszerűbb és letisztultabb lett, köszönhetően a kör alakú ikonoknak. Az eszközbe beépítésre került szoftveresen egy Ultra Power Saving Mode is, mely bekapcsolása esetén a kijelzőn található képeket csak fekete-fehérben jeleníti meg, lezár minden hálózati kapcsolatot és futó processzt, így kímélve az akkumulátort.

A Galaxy S5 természetesen megkapta az új S-Health 3.0-ás alkalmazást is, mely beépített lépésszámlálót és az újonnan debütált szívverés mérőt is megkapta. Ez utóbbi használatához elég csak az ujjunkat a készülék hátlapján található LED vaku mellé helyeznünk, majd egy rövid mérés után meg is kapjuk az értékeket.

Kamera

A Galaxy S5 egy teljesen új szenzorral ellátott 16 megapixeles hátoldali kamerát kapott. A Samsung elmondása szerint az autofókusz mindössze 0,3 másodperc, mellyel világelsők a piacon. A kamera egyébként képes akár a 4K felbontású videók rögzítésére is 30 képkocka/másodperces sebességgel.

Akkumulátor, üzemidő

A készülékben egy 2800 mAh akkumulátor kapott helyet, mely 21 órás beszélgetési időt és 16 napos üzemidőt is lehetővé tesz. Az Ultra Power Saving Mode bekapcsolása esetén pedig további üzemidőt is ígér a Samsung.

Megjelenés, ár

A Samsung tájékoztatása szerint a Galaxy S5 készülék 2014 április 11-én fog a boltok polcaira kerülni. Egyszerre 150 országban kezdődik majd meg a forgalmazás. Az árakról azonban nem adott tájékoztatást a dél-koreai vállalat, de várhatóan egy két éves hűségszerződéssel már 200 dolláros, míg kártyafüggetlenül 600-700 dolláros áron kerül majd forgalmazásba a piacokon.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

7 hozzászólás

  1. “Amelyhez azonban csak 2GB memoria jar” ezt nem fogom megerteni, h a samsung fanok miert izgulnak annyira a hardverre??? Minek tobb??? Mire akarod hasznalni?? 3ds maxozni akarsz vele??? Annyit raknak bele amennyi kell!

  2. 70% -kal többet adnak el, ha telóként hirdetik a tabletet.
    Ez már tablet/note .
    Samsung galaxy S5 mini jön május végén. Nem erőmű, de használható cseppálló teló lesz !

Szólj hozzá