Pletyka, álhír, koholmány – minden, amit a Galaxy S5-ről eddig tudni lehet

0 1,504

Az androidos platform idei legfontosabb mobiljának hivatalos leleplezéséig már csak egy óra van hátra, mi pedig összegyűjtöttük az eddig megjelent információkat.

Ma este mutatja be legújabb Galaxy-zászlóshajóját a Samsung, így a hivatalos termékbemutatóig már jóformán csak néhány perc van hátra. A barcelonai sajtóesemény közeledtével éppen azért úgy gondoltuk, összeszedjük, hogy milyen értesülések is kerültek napvilágra az elmúlt hónapok alatt.

Dizájn

A keveset sejtető információk után februárban szinte özönleni kezdtek a Galaxy S5-el kapcsolatos álhírek, így felbukkantak a telefon lehetséges formavilágát idéző első cikkek is. A Samsung még az év elején tett említést arra vonatkozóan, hogy egy teljesen új dizájnban gondolkodnak, révén, hogy az előző generációs modell piacra kerülésekor a fogyasztók nem igazán éreztek különbséget az S3-hoz képest.

Február közeledtével aztán egyre több hír jelent meg a telefon állítólagos formájával kapcsolatban. Ilyen volt többek közt a MovePlayer is, aki legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy állításuk szerint ők már ismerik a Galaxy S5 várható formavilágát. A mai nap kiszivárgott fotók alapján pedig úgy tűnik, valóban igazat kell majd adnunk a lapnak.

Kamera

Az már szinte biztosra vehető, hogy a Galaxy S5-ben felbukkanó kameramodul elképesztő fotókat produkál majd. Ezzel kapcsolatban több hír is megjelent, a legérdekesebb ugyanakkor mégis az amerikai Verizon által véletlenül(?) megjelenttetett kép. A fotóból kinyerthető EXIF adatok alapján kiderült, hogy annak felbontása 5312 x 2988 pixel, ami egy 16 megapixeles kamera felbontásának felelhet meg, ugyanakkor megjegyezendő, hogy mindez 16:9-es képarányban készült. Abban az esetben pedig ha a Galaxy S5 a 4:3-as képarányt is támogatni fogja, a kamera teljes felbontása akár 21 megapixeles is lehet.

iPhone 5s – 5c szindróma

A specifikációkkal kapcsolatos hírek mellett futótűzként szaladt körbe egy még januárban megjelent értesülés, miszerint az Apple-höz hasonló lépésen gondolkodik a Samsung is, azaz, egyszerre kétféle változatban jelenne meg a Galaxy S5.

A koncepció voltaképp ugyanaz volna, mint amit az Apple próbált elérni. A plasztik változatú S5 piaci ára a gyengébb hardver miatt lényegesen kedvezőbben alakulna, és ezáltal még több felhasználóra tehetnének szert a kevésbé tehetősek közül is.

Az eddig megjelent információk a műanyag borítású S5-nek egyébként 650 eurós árat jósolnak, míg a drágább, minden extrával megfűszerezett Prime nevű változatnak pedig fém kivitelt, és 800 eurós fogyasztói árat.

Kijelző

A valószínűbbnek vehető pletykák részét képezik a Galaxy S5 kijelzőjével kapcsolatos eddig hírek is. A korábbi értesülések alapján úgy tűnik, az új csúcsmobil mintegy 560 pixelsűrűségű, 1440 x 2560 felbontású panelt kap, melynek mérete alig különbözik majd elődjétől.

Por és vízálló változat is?

Az már szinte nyílt titok, hogy a Samsung por-, valamint vízálló kivitelben is megjelenteti a Galaxy S5-öt, ezt ugyanis már nem csak névtelen források, hanem maga a dél-koreai gyártó is rendre hangoztatja.

A Galaxy S5 hivatalos sajtóeseménye magyar idő szerint este 8 órakor veszi kezdetét a Barcelonaban jelenleg is zajló Mobil Világkongresszus keretében. A fontosabb részletekkel természetesen mi is jelentkezünk majd, így ha nem szeretnél lemaradni az év egyik legjobban várt mobiljának bemutatójáról, gyere és tarts velünk!

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá