Júniusban kezdődik a Google idei I/O fejlesztői konferenciája

0 470

Rendhagyó mód május helyett némileg később, június végén veszi kezdetét a Google idei I/O fejlesztői konferenciája. Élőben is követhető lesz.

Még 126 nap van hátra a Google idei, szám szerint hetedik fejlesztői konferenciájának nyitónapjáig – írja a Sundar Pichai, a vállalat Android és Chrome termékeinek irányítását végző alelnök, majd hozzáteszi, nagyon izgatottak, hiszen idén is nagyszerű fejlesztésekkel kívánnak elő rukkolni. A grandiózus esemény most azonban egy hónappal később, június 25-én veszi kezdetét, a helyszín viszont nem változik, marad tehát San Francisco.

A hagyományosan a vállalat meglévő szolgáltatásainak jövőjét bemutató konferencia idén nemcsak az Androiddal kapcsolatos újdonságok miatt lehet érdekes. Mint ismeretes, a Google még januárban vásárolta fel az intelligens háztartási eszközökkel foglalkozó Nestet, így a kétnapos show-n feltehetően néhány ezzel kapcsolatos dologról is szó esik.

A június 25-26. közt zajló fejlesztői konferenciát az elmúlt évekhez hasonlóan idén is élőben közvetítik, a további részletekről pedig a jövő hónapban adnak tájékoztatást a szervezők.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá