Brutálisan jól fog kinézni a Samsung Galaxy S5

Várhatóan már csak alig két hetet kell aludni ahhoz, hogy a Samsung végre lerántsa a leplet a legújabb csúcskészülékéről, a Samsung Galaxy S5-ről. A leleplezésre vélhetően a 2014. február 24-én kezdődő Barcelonában tartandó Mobile World Congress kiállításon kerül sor.

Ez a világ legnagyobb mobilos szakmai eseménye, így jól lehet a Samsung erre az eseményre fog koncentrálni. És ahogy az lenni szokott végre megismerhetjük majd a hivatalos specifikációkat valamint a készülék külalakját is, melyről – akik állítólag már látták – csak szuperlatívuszokban beszélnek.

A Galaxy S5 lélegzetelállítóan gyönyörű lesz, de nem csak a külcsín, hanem a belbecs is nagyon fontos, melyről szerencsére már tudunk ezt-azt. Az elmúlt pár napban ugyanis kikerült egy kép az internetre, mely vélhetően a Galaxy S5 csomagolásáról származik.

A tulajdonságok alapján elmondható, hogy az új eszköz paraméterei igazodni fognak a legnagyobb elvárásokhoz. A Galaxy S5 kijelzője QHD felbontású Super AMOLED panellel szerelt, 5,25″ méretű lesz, ezáltal az egyik legnagyobb megjelenítővel fog rendelkezni a piacon. A felbontásról még vitatkoznak, mivel sok helyen 1920×1080 pixelt emlegetnek, de mivel a forrás 560ppi pixelsűrűséget említ, ez az 5,25 hüvelyken  2560×1440-es felbontást jelentene.

Természetesen a borítás alatt egy 2,5 gigahertzes négymagos processzor fog szolgálatot teljesíteni, melyet 3GB memória támogat majd. A hátlapi kamera 20 megapixeles, míg az előlapi kamera 2 megapixeles lehet. A készülék természetesen támogatni fogja a 4G LTE hálózatokat is, míg akkumulátora 3000 mAh körül alakulhat.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Az első Samsung rádiómagnómat még 6 éves koromban kaptam. Azóta is lenyűgöz a dél-koreai cég összes terméke. Igazi Samsung fanatikus vagyok, így szinte minden terméken, melyet használok, a gyönyörű Samsung logó virít!

1 hozzászólás

Szólj hozzá