Akadozik a Gmail

0 3,733

Bár közel sem olyan horderejű, mint a múlt heti leállás, néhány felhasználó számára mégis rendkívül lassú a Gmail. A Google tájékoztatása szerint a probléma egyelőre úgy tűnik, csak a felhasználók kis részét és a webes szolgáltatást érinti.

Rá jár a rúd az utóbbi időben a Gmail-re: múlt pénteken több felhasználó számára is elérhetetlen volt a keresőóriás levelező, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások zöme. Mint utólag kiderült, a problémát akkor egy belső szoftverhiba okozta, ami nagyjából egy órán keresztül okozott szolgáltatás kiesést. A probléma a Gmail-használók mintegy 10 százalékát érintette.

A mai nap azonban újabb problémát vélt felfedezni a Mashable, ami elsősorban akkor jelentkezik, ha egyszerre több felhasználóval kívánunk kapcsolatba lépni. A szolgáltatás ekkor belassul, a leveleket ráadásul el sem lehet küldeni. A problémát a Google is észlelte, a keresőóriás tájékoztatása szerint a hiba csak a szolgáltatás webesfelületét érinti, de, hogy a felhasználók mekkora részét, egyelőre nem tudni.

A Mashable-nak küldött hivatalos levél szerint a rendellenesség néhány kattintás után kiküszöbölhető, amit a következő lépésekkel tehetünk meg:

  1. lépjünk be Gmail fiókunkba, majd válasszuk a Beállítások menüt (fogaskerék ikon, jobbra fent)
  2. az általános fülön a Személyek modul résznél válasszuk a Személyek modul elrejtése opciót
  3. az oldal alján kattintsunk a Változtatások mentése gombra

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá