Remek újdonságokkal frissült a Chrome

0 966

Jó pár hasznos funkcióval bővítette ki a mobilokra és táblagépekre szánt böngészőjét a Google. Mutatjuk az újdonságokat.

A webes tartalmak eléréséhez nemcsak asztali gépünkön, hanem okostelefonunkon, és táblagépünkön is naprakész böngészővel kell rendelkezzünk. Ez különösképpen fontos akkor, ha tartalomfogyasztásunk elsődleges forrását éppen mobileszközünk jelenti, hiszen sok esetben egy-egy frissítés alkalmával jó pár hasznos funkcióra tehetünk szert.

Valószínűleg hasonlóképp gondolkodnak a Google háza táján is, a keresőóriás nemrég ugyanis remek extrákkal bővítette ki az androidos táblagépekre és telefonokra ingyenesen letölthető böngésző alkalmazását.

A frissítéssel többek közt egyszerűbben és kényelmesen készíthetünk kedvenc weboldalunkból a mobileszközünk főképernyőjén elhelyezhető parancsikont, de megújult az Új lapra vonatkozó oldal is, amely lényegesen gyorsabb keresést biztosít. (A Google tájékoztatása szerint ezt a funkciót folyamatosan vezetik majd be, és hamarosan minden felhasználó számára elérhetővé válik.)

A fő attrakció ugyanakkor még csak most következik: az újonnan bekerült sávszélesség kezelésére alkalmas opcióval, akár 50 százalékkal csökkenthetjük adatforgalmunkat a Chrome-ban. (A funkció bekapcsolásához a Beállítások, Sávszélesség kezelése, majd az Adathasználat csökkentése lehetőség alatt van lehetőségünk.)

[app]com.android.chrome[/app]

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá