Több adatot fogyaszt az Android, mint az iOS vagy a Windows Phone

0 1,500

Az Ericsson mobilkommunikációs óriásvállalat hálózati infrastruktúrájáért felelős csoportja által nemrég kiadott gyorsjelentéséből többek mellett az is kiderült, – adta hírül a New York Times – hogy az Android mobiloperációs rendszert futtató készülékek lényegesen több adatot forgalmaznak, mint az iOS vagy épp Windows Phone rendszerrel szerelt társaik.

A jelentés szerint az iOS havonta mintegy 1,7GB, míg a Windows Phone még kevesebb, 1,4GB-os adatforgalmat generál. Az Androidos eszközök ezzel szemben átlagosan 2,2GB-nyi adatmennyiséget forgalmaznak.

A jelenség hátterében az Ericsson szerint az is áll, hogy míg az Android egy nyílt, addig az iOS és a Windows Phone egy zárt rendszer. A statisztikák szerint ugyanis az Androidos alkalmazások a háttérben lényegesen szabadabban forgalmazhatnak adatokat, míg az Apple vagy a Microsoft megoldásaival ez lényegesen nehezebben megoldható a fejlesztőknek.

A másik fontos dolog, hogy az Androidos készülékek – legyen az akár okostelefon vagy táblagép – kijelzőinek mérte lényegesen nagyobb felbontású, így azok részletessége, ebből következően adatforgalmi igényei is magasabbak.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá