A Spotify babérjaira törne a Beats Music saját szolgáltatása

0 555

Egyedülálló újdonságokkal nyitna a Beats Music zenestreamelős szolgáltatása.

Több mint 20 millió zeneszámmal, személyre szabható kereséssel, az előfizetés felmondásáig tartó korlátlan letöltéssel, valamint egyedülálló funkciókkal kíván részesedéshez jutni a stream-alapú zeneszolgáltatások piacán a Beats Music hamarosan induló megoldása.

A kizárólag előfizetési díj ellenében hallgatható szolgáltatásért havi 10 dollárt kér majd a vállalat, ezért cserébe egy valóban terjedelmes adatbázist kap a használója. A hivatalos közlemény szerint az adatbázisban fellelhető több milliónyi zeneszám eredeti verziója mellett, azok karaoke, valamint népszerű DJ-k által feldolgozott változatai is elérhetők lesznek.

A Beats Music egyébként a további funkciók terén is igen komoly offenzívát hirdetett, amelyek közt például megtalálható lesz a hallgató zenei ízléséhez és hangulatához igazodó, intelligens lejátszólista is. Ezzel kapcsolatban valami olyasmit kell elképzelni, hogy a felhasználónak csupán a szükséges algoritmust kell majd beírnia az alkalmazás erre kijelölt mezőjébe, a program ezt követően automatikusan elkezdi lejátszani a megadott kulcsszavakhoz leginkább igazodó zenéket. (A szövegbeírós keresés persze egyelőre nem működik majd magyarul.)

A hivatalos tájékoztatás szerint a Beats Music zenestreamelő szolgáltatása első körben az Egyesült Államok területén lesz elérhető, iOS, Android és Windows platformú mobileszközökön, valamint a normál webes felületen. A további országokban történő megjelenésről egyelőre nem közöltek pontos dátumot.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hasonló bejegyzések

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá