Ismét tárgyalóasztalhoz ült az Apple és a Samsung

0 461

Több, mint 2 éve folyik már a harc a két tech óriás, az Apple és a Samsung között. Egy ideig szinte mindenki végigkövette az eseményeket, de mivel egy idő után már rosszabb lett a helyzet, mint egy brazil szappanoperában, az egész totális érdektelenségbe fulladt. Természetesen az Apple és a Samsung között óriási a harc, így talán őket még érdekli a végkimenetel, ami szinte biztos, hogy nem most lesz.

Mivel az Apple vélhetően nem gondolta, hogy a pereskedés több évig is elhúzódhat, valamint a Samsung sem kíván egy újabb több milliárdos bírságot a nyakába venni, állítólag a felek ismét tárgyalóasztalhoz ültek. A célja az lenne a két vállalatnak, hogy rendezzék a nézeteltéréseiket és egy olyan megállapodást dolgozzanak ki, mely mindkét fél számára megfelelő, valamint lezárná a jogi vitákat.

Bár az első komoly bírósági ítélet az Apple számára kedvezett, az Apple is tudja, hogy minden évben nem érheti el a bíróságon, hogy betiltsák a Samsung termékeit, hiszen azok már egyáltalán nem hasonlítanak az iPhone vagy iPad készülékekre. Hivatalosan az ez év elején kezdődött tárgyalásokat egyik fél sem erősítette meg, de fontos lenne mindkét piaci szereplőnek, hogy rendezzék az erőviszonyokat és ismét nyugodtan dolgozhassanak egymás mellett, főleg a felhasználókat szem előtt tartva.

Piaci elemzők úgy gondolják, hogy a tárgyalások alapjait egy olyan megállapodás adhatná, ahol a Samsung egy előre meghatározott jogdíjat fizetne az Apple számára minden egyes eladott készüléke után, melyért cserébe a Samsungnak nem kellene attól félnie, hogy az Apple újra bepereli őket. Fontos dolog kiemelni azt is, hogy a két cég még mindig igencsak egymásra van utalva, hiszen a Samsung az Apple egyik legnagyobb piaci beszállítója, a dél-koreai vállalat nélkül nem léteznének az iPhone és iPad készülékek sem. A tavalyi évben például több, mint 12 milliárd dollár értékben vásárolt az almás vállalat különböző alkatrészeket a Samsungtól.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá