Megjelent az újabb Galaxy Gear frissítés

0 818

Számos új funkcióval egészítette ki okosórájának meglévő repertoárját a dél-koreai gyártó.

Legutóbb a felhasználók által két legzavaróbbnak tartott hibát javította ki okosórájához tartozó szoftverfrissítésében a Samsung, nemrég pedig újabb verziót adtak ki.  A néhány napja megjelent frissítés immáron lehetővé teszi az okosórán keresztüli Facebook, Gmail, valamint Twitter-fiókunkhoz tartozó üzenetek megtekintését is, habár, a Galaxy Gear-t használók visszajelzése szerint az új funkció csak egyfajta rövid betekintést engedélyez, amely az adott szolgáltatáshoz tartozó üzenetnek csupán egy részét jeleníti meg.

A Samsung által közölt hivatalos információk szerint az új szoftverfrissítést fokozatosan teszik elérhetővé a felhasználók számára, de, hogy pontosan mely országokban válik elsőként elérhetővé, arról egyelőre nem közölt konkrétumot a gyártó.
Az új frissítés mellé természetesen új tévéreklám is dukál, a Samsung pedig ezt sem aprózta el. Mint ráadásul kiderült, egy Galaxy Gearrel a csuklónkon bizony, még csajozni is jóval könnyebben tudunk.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá