A Samsung már gyártja az 5,25 hüvelykes AMOLED kijelzőit

0 385

Mintha nem lenne már így is épp elég pletyka a Samsung legújabb slágerterméke körül, megállás nélkül érkeznek az újabbnál újabb információk. Úgy hírlik, hogy a gyártó a tervezettnél jóval korábban fogja bemutatni a kijelzőt, mint tervezték, egyesek szerint már januárban, és számos egyéb híresztelés és találgatás is szárnyra kapott az utóbbi időben a specifikációkat illetően, ezek nagy része pedig a kijelzővel kapcsolatos. A legfrissebb információk szerint a Samsung 5,25 hüvelykes AMOLED kijelzők tömeggyártásába kezdett, amik lenyűgöző 2560 x 1440 pixeles felbontásra képesek.

Ezek az új kijelzők nem a hagyományos RGB LCD kijelzők kristályszerkezetét fogják alkalmazni, hanem úgynevezett gyémántrácsba rendezik az egyes színpontokat. Ily módon sokkal nagyobb felbontást képes elérni a gyártó. Az előrehozott kibocsátási dátum is azt jelentheti, hogy a Samsung új termékei AMOLED kijelzőkkel érkeznek majd, hiszen a legtöbb nagy gyártó tervezi a 2560 x 1440 pixeles felbontású készülékek bevezetését a jövő évre, és ezzel a húzással a Samsung lehet az első, aki előrukkol a fejlesztéssel. Mindenesetre érdemes fenntartásokkal kezelni a hírt, hiszen a Samsung még nem erősítette meg, de nagyon valószínű, hogy hamarosan pontosabb információk is napvilágot látnak.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá