Februárban mutatkozhatnak be a Samsung első Tizen-mobiljai

0 537

A mobil világ éves barcelona-i seregszemléje előtti napon mutatkozhatnak be a dél-koreai gyártó első Tizen rendszerrel operáló mobilkészülékei.

Az évente Barcelona-ban megrendezendő Mobil Világkongresszuson minden valamirevaló telekommunikációval foglalkozó vállalat jelen van, így érthető, hogy a dél-koreai gyártó sem szeretne kimaradni a nagyszabású médiaparádéból. Az idei seregszemle azonban nem feltétlenül csak az új Galaxy S zászlóshajó miatt lehet érdekes, az a hír járja ugyanis, a Samsung ezen az eseményen, pontosabban egy nappal előtte kívánja bemutatni első, Tizen operációs rendszerrel működő mobilkészülékeit.

Az Intel és a Samsung mobilos divíziójának közös együttműködéséből születő Android alternatíváról már mi is mutattunk néhány képernyőképet. A rendszerrel kapcsolatban eddig vajmi kevés konkrétum került nyilvánosságra, az az azonban nem titkolt, hogy a Samsung egy teljesen új és minden igényt kielégítő rendszert tervez piacra dobni.

Egy nemrég megjelent dokumentum szerint ráadásul már nem is kell olyan sokat várnunk rá, források szerint a Samsung február 23-án, egy nappal a 2014-es MWC előtt készül prezentálni az új OS első képviselőit.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hasonló bejegyzések

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá