Így találhatjuk meg ellopott vagy elveszett telefonunkat a Google-lel

0 2,003

Az Apple telefonjain igénybe vehető Find My iPhone szolgáltatás mintájára nemrég a Google is elindította saját megoldását.

Kétségtelen, hogy az Apple mobileszközein bevethető Find My iPhone szolgáltatás egy valóban remek találmány, amit szerencsére most már az androidos mobil -, táblagép tulajdonosoknak sem kell feltétlenül nélkülözniük.

A Google Play-ből ingyenesen letölthető Android Eszközkezelő alkalmazás voltaképp ugyanazt tudja, mint az almásé: a telepítése majd megnyitása után, megkereshetjük a Google-fiókunkhoz társított androidos eszközöket, amelyeket ezt követően a térképen folyamatosan nyomon követhetünk.

Ha telefonunkat/táblagépünket netalántán ellopták, vagy elvesztettük, a távolból lehetőségünk van az eszköz képernyőzárához tartozó kódot is aktiválni, de ugyan ilyen könnyedén szinte egyetlen kattintással törölhetjük a rajta található összes adatot. Ha pedig csak szem elől tévesztettük volna kedvenc készülékünket, a csörgetés funkciót használva (remélhetőleg) pillanatok alatt megtalálhatjuk.

[app]com.google.android.apps.adm[/app]

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hasonló bejegyzések

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá