Bukás a hajlított kijelzős Galaxy Round?

0 434

Alig egy hónapja kezdte meg hódítását a Samsung, és egyben a világ első hajlított kijelzős mobilja, mégis azonban eddig csupán elenyésző darabot tudott értékesített belőle a gyártó – állítják iparági pletykák.

A legfrissebb iparági jelentések szerint a megjelenéstől számítva, csak csekély mennyiségű, mindössze 10 ezer darab Galaxy Round találhatott gazdára, ami önmagában sem túlságosan fényes eredmény, ha azt nézzük, hogy a hajlított kijelzős mobil már több mint egy hónapja csücsül a boltok polcain – írja névtelen forrásokra hivatkozva az Übergizmo.

A vállalat, s egyben a világ első hajlított kijelzőjű mobiljaként piacra került Samsung Galaxy Round-ot október elején jelentette be hivatalosan a Samsung. Az 1920×1080 pixel felbontású, Super AMOLED kijelzővel szerelt 5.7 coll átmérőjű készülékben a Qualcomm Snapdragon 800-as chipkészletének négymagos lapkái dolgoznak, 3GB RAM társaságában, míg a grafikus teljesítményről az Adreno 330-as vezérlője gondoskodik.

A Galaxy Round azonban legszembetűnőbb jellegzetessége, – a nem mindennapi hardveres fronton túl – a különleges hajlított kijelző, amely a készüléket a hátára fektetve, majd oldalirányba történő döntésével, rögvest informál bennünket az elmulasztott hívásokról, sms, vagy más értesítésekről.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hasonló bejegyzések

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá