Galaxy S III mini Swarovski kristályokkal

0 359

A Samsung Galaxy szériás okostelefonjai a dél-koreai cég zászlóshajóinak számítanak, így nem meglepő módon a kisebb, Galaxy S mini készülékek is megtalálták a maguk felhasználóit a piacon. A Samsung persze nem ül a babérjain és most egy összesen 166 apró kis Swarovski kristállyal díszített modellt is ki fog adni a Samsung Galaxy S III mini készülékre építve.

Honlapján kért bocsánatot a kínai fogyasztóktól a dél-koreai Samsung cég, miután az állami média annak visszás kereskedelmi gyakorlatára mutatott rá. A kínai központi televízió (CCTV) hétfőn este 25 perces riportban számolt be arról, hogy a vállalat felső árkategóriás telefonjaiban – így egyebek közt a Samsung Note és a Samsung S szériás készülékekben – egy beépített multimédiakártya kisülést okozhat.

Mivel ez a cég által a telefonokba szerelt szoftver, a hibás készülékeket a Samsungnak ingyen kellene megjavítania, a vállalati garancia azonban erre nem terjed ki – mutatott rá a CCTV. A tulajdonosok sokszor akár 600 jüant (21 ezer forint) is kénytelenek fizetni a készülékek megjavításáért, önhibájukon kívül – hangzott el a műsorban.

A riport megjelenése után a Samsung bocsánatot kért az okozott kellemetlenségért, és a visszás gyakorlatért a menedzsmentet érintő problémákat okolta. A cég az érintett készülékek ingyen javítását, szükség esetén cseréjét ígérte, valamint azt, hogy a korábban a javításért fizetőket is kárpótolják.

A CCTV az elmúlt év során több nagy külföldi céget is bírált a kínai fogyasztókkal való bánásmódjáért. Csupán napokkal a Samsung-ügy nyilvánosság elé tárása előtt az amerikai Starbucksot támadta túlárazott kávéi miatt. Márciusban az Apple-nek a kínai fogyasztókkal szembeni, más országoktól eltérő bánásmódjára mutatott rá, amelyért Tim Cook, a cég vezérigazgatója kért elnézést.

Talán a Nokia L’Amour sorozata ihlette a dizájnereket és persze azok sikere, amikor is a Samsung elkezdte kifejezetten a hölgyeknek szóló, mondhatni divatmobilok gyártását. A Samsung a La Fleur kollekcióját már régóta gyártja, mely készülékeken különböző virágos motívumokkal díszítik a mobilokat. Az új Swarovski kristályos mobilokat a Samsung Németországban dobta piacra, mely készülékek egyébként paramétereiket tekintve teljes egészében megegyeznek a Galaxy S III minivel. 4″-es, 480×800-as felbontású megjelenítő és egy 1 GHz-es A9-es Cortex processzor teljesít szolgálatot.

Az egyedüli különbség a készülék ára, mely 299 euróra emelkedett a tökéletesen illeszkedő és szemet gyönyörködtető kristályok miatt. Arról egyelőre nincs hír, hogy Magyarországra mikorra érkezik a mobil, de talán egy hónapon belül már a hazai hölgyek is kezükben foghatják.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Az első Samsung rádiómagnómat még 6 éves koromban kaptam. Azóta is lenyűgöz a dél-koreai cég összes terméke. Igazi Samsung fanatikus vagyok, így szinte minden terméken, melyet használok, a gyönyörű Samsung logó virít!

Hasonló bejegyzések

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá